maiWaifu Application!

4chanos látogatásaim során felfedeztem egy újabb Anonymus által készített programot. Igazán hasznos, mert nem tud semmit, csak elfoglalja a képernyő egyik szegletét, de azért a vicc kedvéért én is letöltöttem :P

A programban található egy “Edit” rész, ahol mint azt a szó jelenti, megváltoztathatjuk a beállításokat. Beírhatod a saját neved, illetve a karakterét is, van egy honlap ahonnan pedig több seiyuu-nak is fel van töltve pár mondata. Képeket pedig, nos lehet érteni, aki ezt letölti annak legyen olyan mappája amiben csak a kedvence van, én esetemben Natsuki mappa :)Meglepődtem hogy találtam hozzá hangot is, hisz azt hittem nagyrészt csak női seiyuuk kellenek a népnek, mármint a 4chan /a/ csapatának, de mint kiderült volt Kishou is :D

Ezen kívül mit tud a program? Mutatja az időt, amit amúgy sosem láthatunk a jobb alsó sarokban. Néha kiír egy-egy szörnyen izgalmas mondatot, hogy “Miért nem játszol velem Hana, talán nem szeretsz?” Képeket is váltogathatunk, illetve beállíthatjuk mikor kelünk és fekszünk, és ehhez külön képet ÉS hangot is rendelhetünk, már ha megtaláljuk szeretett waifunk/hasubando-nk szinkronját.

Szóval, aki nagyon elszállt töltse le, azt röhögjön rajta egy sort, mert másra amúgy sem jó xD

 

About these ads

One thought on “maiWaifu Application!

  1. Én öt perc alatt agybajt kapnék tőle :D

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Connecting to %s