Megérkeztem a szokásos Conos beszámolómmal :) Elég hamar eltelt a nap, és a legtöbbször csak arra gondoltam, hogy kib*szott hideg van. Egy hétig még lehetett volna melegebb, egyszer ültünk csak ki barátnőmmel enni, de kb. 15 perc után már be is mentünk, mert majd’ megfagytunk.
Kapunyitásra értünk oda barátnőmmel, amint kinyitották a belső kordont, elindult a tömeg. Egyik része helyet foglalni a nagyteremben, másik fele vásárolni, harmadik pedig, mint kiderült a mosdóba. Kb. 15 percig álltam sorba h elmehessek végre Wc-re, mert a nem versenyző cosplayesek úgy döntöttek, ők ott fognak átöltözni. Most üzenem nekik: Öltözzenek fel otthon, vagy várják meg mi lemegy a tömeg, akiknek igazán szükségük van a mosdóra! >_>
Aztán elindultunk vásárolgatni, barátnőm elintézett pár Conos ügyletet, én meg nem bírtam magammal és rögtön megostromoltam az AnimeLand pultját. Magamhoz is vettem egy Ao no Exorcist random figurát és egy OreImouto-s randomot is.
Utána táplálkozás jött kint a hidegben, kaptunk két fiatal jóvoltából még zenét is, szóval az a 15 perc majdnem halálra fagyás megérte :D Aztán be vásárolgatni ismét, mert a Con már csak erről szól. Vettem 300Ft-ért két Death Note figurát Holdfényteamből, és őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy ezek most bootlegek, vagy igaziak, mert Ryuk és Rem alapból nem túl szépek. Majd töltök fel képeket, azt valaki mondja meg h kínaikak, vagy csak szimplán nagyon megérte az árát :D (Bár ha kínai másolatok, akkor is megérte nekem ^^”) Aztán, sikerült megvennem a most megjelent Sayounara Happiness című szezői kiadványt. Már lassan befejeztem, és őszintén szólva az eleje nekem nagyon össze-visszaságnak tűnt, de a közepétől minden érthető.
Természetesen levásároltam a karszalagomat, az Assasin’s Creed könyvre. Jobban megérte, mint egy olyan manga, amire nincs szükségem. Barátnőm karszalagját most én költöttem el, a Titokzatos Menyasszony 2. kötetére :)
Angol mangákkal is nagyon szemeztem, de végül nem adtam meg magam. Túl drága egy kötet, ahhol képest hogy (épp most néztem meg) Book Depository-ból olcsóbban is megvehetem a mangát. Erre konkrét példa: Trilliannál a Highschool of the Dead manga 3000 fölött volt, AnimeLandben meg jócskán felette, míg Book Depository-ról megrendelhetem 2500-ért, úgy hogy ingyen kihozzák. Úgyhogy angol mangát már csak ott fogok venni, mert sokkal jobban megéri, és méghozzá olyan 5-6 nap alatt itt van Angliából.
A megmaradt pénzemmel visszatértem AnimeLand pultjához, és elkezdtem keresgélni az ülő, szárnyas Tenshi-t, de sajnos valaki elvitte már T^T Így nekiálltam Death Note díszdobozos DVD-t keresni, amit nem találtam, ezért utolsó megvásárolni kívánt tárgyamhoz mente, és az még ott volt :D Gazdagabb lettem egy Skeanimals-zal, egy cuki kis békával :D
No, de itt jött az én szerencsém, mert megvettem, elindultunk kifele, és megpillantottam egy, azaz egy nyamvadt DN dvd-t a MangaFan pultjánál, de a pénzem épp akkor költöttem el. Végülis az eladó volt olyan aranyos, és még egyszer köszönöm neki, odaadta nekem 500 Ft-al olcsóbban a DVD-d *-* Így végre, kb. 1 év után teljes a DN sorozatom ^^ Csodásan néznek ki, ha befejeződik a manga, egy polcra kerülnek majd Ryuk és Rem társaságában ^^
Itt fejeződött be a vásárolgatásom, mert össze-vissz 100 forintom maradt. Beültünk a Craftmanship után a nagyterembe, hogy végignézzük az AMV versenyt, meg hogy melegedjünk :D No, a bemutató videónál visszakaptam azt, amit előzőleg elindítottam :P Majd ha megtalálom a videót felpakolom ide is :P De igen, értettem az üzenetet, még ha szerintem a közönség azt se tudta mi van xD Több AMV versenyre nem nagyon szándékozok nevezni, ha esetleg megszáll majd a szentlélek, és akkora ihletem támad, hogy csak na, max akkor :P Magamnak attól még csinálok AMV-ket, mert mégiscsak ez az egyik hobbim, de azok majd AMV.org-on lesznek kirakva, aztán ennyi (ha már Art-ra nem bírok felmenni, mert nincs érvényesítő kódom xD)
Azt levetítették az AMV-met, szal valószínűleg semmit sem nyertem, mert ez az AMV nem közönségdíjra lett készítve :D Eredményeket majd Mondo fórumán fogom vizslatni, mert engem az összesített eredmények érdekelnek :) Egy srác meg aki előttem ült jól lefikáztam az AMV-met, mert h milyen altató, haverja pedig azt mondta hogy az ilyenektől depis lesz. Megmondom őszintén, igen, az volt a célom hogyha valaki megnézni, depis legyen tőle :P A másik srácra nem reagálok, aki az Angel Beats!-re azt mondja jó anime, azzal nem állok szóba többet x’D
A verseny után megnéztük az Art-osok meglepetés videóit, az első nagyon jó volt, én jókat nevettem rajta, bár barátnőm nem nagyon értette a Filás dolgokat :D A második már nem volt olyan izgalmas, de az elsőn annyit nevettem hogy nem is nagyon érdekelt, milyen a második xD
Olyan fél öt körül kimentünk az Expo-ból, kint találkoztam Aya-val, vele beszélgettünk, meg után Timivel. 5 körül mentünk haza, mert nem volt kedvünk ott ülni az eredményhirdetésre. Kb. ennyi volt a Con, a konzol részleghez nem jutottam el, de hát ez van. Összességében nem volt olyan rossz ez a Con, csak már kezdem úgy érezni, hogy nekem semmi keresni valóm az ilyen rendezvényen. A kedvezményekért éri csak meg kimenni, de különben a mangákat, figurákat később is be tudom szerezni. Animekarácsony pedig december 10-én lesz, ha olcsó a jegy megyek, ha nem akkor nem valószínű. Főleg hogy karácsony lesz, ajándékvásárlás stb…szal lehet pénzem se lesz rá.



Sajnálom, hogy lemaradtál az üldögélő Tenshiről, szép figura volt. Ha ez vigasztal, Novemberben még lesz róla két újabb verzió de ezek sajnos már nem szárnyasak.
Death Note figuk: valószínűleg eredetiek, csak a gyártó már csődbe ment, így a Holdfény is olcsón vehette őket nagy tételben. Nézd meg a talpuk alját, ha rajta van a Made in China és a gyártó neve, akkor biztosan eredeti.
Látom az AnE randomban rögtön a titkosat/extrát sikerült kihúznod. Ügyes ;)
Annyira nem szeretem az Angel Beats!-t, viszont az az egy nagyon tetszett (no meg persze a kitárt szárnyas Good Smiley-os is csodaszép). Tenshi amúgy sem nőtt annyira a szívemhez, sokkal jobban szeretném megszerezni Yui-t (úgy tudom ő még olcsó is :D)
DN figurák: Akkor már értem, miért voltak olcsók, és úgy néz ki eredetiek :)
Az extra figurát nem volt nehéz megszerezni, megemelgettem az összeset, és mivel tudtam melyiket szeretném, kiválasztottam a legnehezebbet ^^ Yukiot is nagyon szeretném, de az rizikósabb, mert kb. olyan könnyű, mint a másik két figura ^^”
Igen, tudtommal Yuiról csak egy darab nagyobb figura létezik. 1000Fttal olcsóbb, mint az üldögélő szárnyas Tenshi ;)
Trükkös.
Én sose tudtam súly alapján eltalálni a random figurát.
Kivéve a K-On petit nendok közül Ritsut, köszönhetően a dobfelszerelésnek
Azért örülök hogy poénra vetted :)
Én jót nevettem rajta, barátnőm meg ott háborgott hogy miért velem csinálják ezt, meg hogy hol az én AMV-m, miért South Park megy helyette x’D
Szavad sem lehet, mert utána lement a tied is rendesen némi visszatekerés után :)
Aktiválva vagy.